Jelenlegi helyTermészetvédelem

Természetvédelem


Javaslat a békéscsabai Ó-Körös természetvédelmi területté nyilvánítására

Az Ó-Körös Sikonynál
A Körös Klub Természet-, Környezetvédő Természetbarát Egyesület a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 22. §, 25. § (1) és (2) bekezdése alapján javaslatot tesz Békéscsaba Önkormányzata felé a békéscsabai Ó-Körös (Gerlai holtág) és az azt övező parti sáv helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánítására.

Természetvédelmi génrezervátum kialakítása póstelek határában

 

1. BEVEZETÉS - CÉLKITŰZÉS

Pár évvel ezelőtt, amikor az állami természetvédelemben kezdtem dolgozni, rengeteg olyan szakemberrel sikerült megismerkednem, akik azóta baráti köreimet bővítik. Ez egy nagyon nagy eredménye eddigi életemnek, hiszen olyan emberekkel kapcsolatban lenni, akik tudásukkal és ismeretükkel hozzájárulnak saját munkám kibontakozásához csak jó érzéseket kelthetnek bennem. Egyik ilyen kedves és nagyra tisztelt barátom Boross László, aki kertészeti és botanikai tudásával segített.

Beszélgetés Boross László kertészmérnökkel, a Körös Klub Pro natura díjas elnökével

Beszélgetés Boross László kertészmérnökkel, a Körös Klub Pro natura díjas elnökével

 

- Nagyjából 15 éve ismertem meg Boross László kertészmérnököt, Laci bácsit. Ami akkor megragadott és amit azóta is érzek, az a természet iránti szinte fanatikus rajongása. Ez hogyan alakult ki vagy honnan hozta?

Tölgyek átültetése...

...Szabadkígyósra (fényképekkel)

Itassuk madarainkat!

Kánikula van...

... s ha kis ráfordítással fontos dolgot szeretnénk madarainkért tenni, akkor alakítsunk ki számukra itatóhelyet! A kertes házakon kívül a lakótelepeken, akár egy nyitottabb erkélyen is érdemes meggondolni (mert azért pancsolással és némi takarítással jár)!

A legfontosabb szempontok:

Beszélgetés Németh Ákossal (KNP)

Németh Ákossal az Izsák, Kolon-tavi madárvártán beszélgettem 2005. október 19-én. (A beszélgetést természetesen hozzájárulásával teszem közzé. K. Tibor)

Természetvédelem

Naptár

h k s c p s v
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
Hozzáadás a naptárhoz

Támogatóink

pepikert.hu