Posted on Hozzászólás most!

Az est sztárvendége a nagy szikibagoly!

Rossz időjárási körülmények miatt egyszer már halasztanunk kellett az „Éjszakai lepkézés Pósteleken” elnevezésű programunkat, most hétvégén azonban nem hagytunk magunkat. Jött nagy eső, majd el is ment, így 7 órakor felállítottuk a lámpát és a fehér lepedőt. Jó pár lepkét és egyéb rovart figyelhettünk meg az első órában, nagy szikibagoly azonban nem mutatkozott.

Az idő meglepően kellemes volt, ezért úgy döntöttünk elsétálunk az Emlékpark közelében található magaskórós jellegű maradványrétre. Húsz perces séta után meg is érkeztünk, majd fejlámpákkal felszerelkezve először a lepke tápnövényét a sziki kocsordot kerestük. Igaz a növények termete elmaradt a szokásostól (feltehetően az aszály miatt), így is könnyedén rájuk bukkantunk. Az egyik tövében megtaláltuk a rágalékot, amelyet a nagy szikibagoly lárvája a növény gyökérében lévő járatából juttatott a felszínre.

A sárgás-barnás színű “cucc” a lárva rágaléka

Eme pozitív ómen után hamarosan megpillantottuk egy magas fűszálon szárítkozó imágót, majd nem messze még egyet! Persze mindenki „megrohanta” a mit sem sejtő rovart, aki türelmesen pózolt a fotósok hadának.

Középpontban a nagy szikibagoly
Nagy szikibagoly (Gortyna borelii)

A Természeti Emlékparkban is található több tő sziki kocsord, így oda visszatérve ezek tövét is ellenőriztük, azonban nem jártunk sikerrel. Nagy szikibagoly rágalék helyett azonban találtunk déli homlokjegyes tücsköt (fotó sajnos nem készült), majd a lámpához visszatérve egy kéköves bagoly várt minket, betetőzve az estét.

Szárnyát rezegtető kéköves bagoly (Catocala fraxini)
Posted on Hozzászólás most!

Családias madárgyűrűzés

Lelkes kis csapat gyűlt össze szombaton kora reggel a kutatóháznál. Az év egyetlen madárgyűrűzési bemutatóját tartotta Vasas András (akinek munkáját ezúton is köszönjük) a Természeti Emlékparkban.
Jelentős szénhidrát és egyeseknél koffein bevitelt követően indultunk az első közös hálóellenőrzésre, ami sajnos nem hozott sikert. Ez nem szegte kedvünk, így volt időnk sétát tenni a tó mentén és a tanösvény egy részét is bejártuk. Sőt, társaságunk négylábú tagja még a tóban is megmártózott. A következő ellenőrzés alkalmával, a résztvevők nagy örömére, már több madár is a hálóba akadt. Őket gyors gyűrűzés és adatfelvételt követően izgatott gyermekkezek engedték szabadon.

Posted on Hozzászólás most!

Búcsú Kertész Évától

Egy barátot kísértünk el tegnap utolsó útjára és még most is nehéz szavakat találni.
Először 1985-ben egy Madarász és természetismereti táborban dolgoztunk együtt. Ezt követően számtalan alkalommal hívtuk meg, hogy egyesületünk tagjai számára növényismereti túrát tartson. Az általa vezetett túrák hangulatát megalapozta az a tudás és terepi tapasztalat, aminek birtokában volt. Ám mégsem tette ez a tudás önhitté, kicsitől az idősig bárki kérdezhetett tőle és ő sosem csillapodó lelkesedéssel válaszolt, tanított, mutatott utat egy elfelejtett növény élőhelyéhez. A természet számos csodáját mutatta meg nekünk és arra ösztökélt, hogy a ő szemével lássuk az Alföldet és benne a pusztát, ezt a gyakran méltatlanul elhanyagolt, monotonnak tartott tájat.
Természeti Emlékparkunk létrehozásában is segített, majd monitorozta a területet, túrákat vezetett és táboraink rendszeres előadója volt, munkáiból helyben fotókiállítást is rendeztünk.
Alig több, mint két hete beszéltük meg, hogy ezt az évek alatt lejegyzett anyagot elhozza, átdolgozzuk és fotókkal közreadjuk. Halálhíre váratlanul ért minket, fel sem tudtuk fogni, el sem akartuk hinni mi történt, mivel pár nappal előtte szólt, hogy kerékpárral jön Póstelekre, hogy a megbeszélt munkát elkezdhessük. Sajnos ez a munka befejezetlen marad. Fájó szívvel és szeretettel emlékezünk Reá!

Fotó: Kertész Éva
Posted on Hozzászólás most!

Összefonódó állat- és természetvédelem

Természetvédő szervezetként, bár nem vagyunk közvetlenül érintettek, üdvözöljük a hírt miszerint „500 millió forint keretösszegű pályázattal segíti a kormány a civil állatvédő szervezeteket”, hiszen az állatvédelem szorosan összekapcsolódik a természetvédelemmel, bár talán nem úgy ahogyan azt elsőre gondolnánk.
Először is tisztáznunk kell, hogy ebben az esetben háziállatokról beszélünk, főként kutyáról és macskáról. Egy 2019-es felmérés szerint Magyarországon 300.000 kóbor kutya él, a kóbor macskák számát becsülnünk is nehéz. A Magyar Macskavédő Közhasznú Alapítvány egy cikkben több millió macskát említ, így maradjunk ennél a becslésnél. Mindkét szám hatalmas és azonnali cselekvésre sarkall, ám a helyzet nem ilyen egyszerű.

A szerző saját felvétele.


A KSH adatai szerint a ma hazánkban működő állatvédelemmel foglalkozó 364 szervezetnek meg kell küzdenie a jelenleg háziállatokkal kapcsolatos téves szemléletmóddal is. Itt kapcsolódik be a kérdésbe a természetvédelem és ebben leginkább a macskák érintettek. Ugye mindenki látott már a városban etetett macskát, aki ott a társasház melletti dobozban lakik, meg utána lesz még egy és még egy és még ötven. Ezeket a kolóniákat sokszor jó szándékú civilek etetik, ám sajnos ezzel több kárt tesznek, mint azt gondolnák. Mit csinálnak ezek az úgynevezett utcamacskák? Kóborolnak, pihennek, esznek, piszkolnak és vadásznak, a sorrend természetesen változó. Ragadozók, jól teszik, hogy megfogják az egeret, patkányt (az utóbbi esetben azért nem mindig járnak sikerrel), viszont a macskáknak kihelyezett eledel a patkányoknak is terülj-terülj asztalkám, így ezen tevékenység nem válik a lakóközösség javára, sőt. Mivel a vadászatuk során bármit elkapnak ami mozog, legyen az kígyó, béka (Magyarországon minden kétéltű és hüllő védett), rovar, madár vagy kisemlős. Ezenfelül nem állnak meg a város határánál, az általuk bejárt terület (ami elmondható a gazdás, ám utcára kiengedett macskákról is) átfedhet a vadmacska (Felis silvestris) territóriumával, amellyel való kereszteződésük felbecsülhetetlen károkat okozott és okoz jelenleg is a hazai vadmacska populációban.

Forrás: Wikipedia


Bízunk benne, hogy a jelenlegi támogatás hatására – a közterületi kolóniák felszámolásával, rendszeres és kiterjedt ivartalanítással – csökken hazánkban az utcamacskák száma, valamint a lakosság hozzáállása is változni fog. Amennyiben a témában kérdésük van, forduljanak egyesületünkhöz bizalommal a korosklub@gmail.com e-mail-címen.

Posted on Hozzászólás most!

Komposztálásról közérthetően – előadás és gyakorlati bemutató

  • Kertművelés és talajigények
  • Miért és hol érdemes komposztálni?
  • Mit használhatunk fel?
  • Hogyan végezzük?

Tar Levente környezetvédelmi szakmérnök előadása.
Időpont: 2022. június 11. 9:00
Helyszín: Boross László Kutatóház mintakertje, 5600 Békéscsaba, Póstelek tanya 2085.
Bővebb információ kérhető a korosklub@gmail.com e-mail-címen vagy a +36206264616-os telefonszámon.

Az előadás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet a fent található elérhetőségek valamelyikén lehet megtenni.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Posted on Hozzászólás most!

Levendulaültetés a mintakertben

Az elmúlt hétvégén a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium 10.C osztályának diákjai jártak nálunk. Ha már itt voltak segítettek is, eltávolították a gazokat a mintakertből, majd útmutatásunk szerint elültettek 4 sor levendulát. A munka végeztével pedig sétát tettek az Emlékparkban. Ezúton is köszönjük munkájukat!

Amennyiben te is szeretnél segíteni (akár közösségi szolgálat keretében), vedd fel velünk a kapcsolatot a korosklub@gmail.com e-mail-címen!

Posted on Hozzászólás most!

Zöldség és fűszernövény mintakert Pósteleken

Mintakertünk célja, hogy megmutassuk az érdeklődők számára hogyan tudnak saját kiskertet létrehozni és gondozni. Igyekszünk magyar fajtákat hagyományos, a köztudatból kiveszett módon termeszteni és rávilágítani ezen módszerek hasznosságára. A zöldségek mellett fűszernövénykertet is létesítünk, a klíma változásával a mediterrán növények, mint például a levendula és a rozmaring is egyre jobban érzik magukat nálunk, ráadásul ezek a növények kis odafigyeléssel cserépben is kiválóan tarthatók.
A környezetbarát kerthez a komposztálás is hozzátartozik, ismertetjük a módszer elméleti hátterét és annak gyakorlatba való átültetését, illetve komposztáló építésének egy egyszerű módját.
Nem mindenkinek van lehetősége kiskertet létrehozni, azonban a természetben is találhatunk számunkra hasznos növényeket. A Kányabangita tanösvényen végighaladva vadon termő gyógynövényeket és azok hasznát is bemutatjuk.

A Budapest Bank Zrt. támogatásával megvalósuló program.

Képünk csak illusztráció!
Posted on

Vizes élőhelyek világnapja 2022.

Tisztelt érdeklődők!

A vizes élőhelyek világnapja alkalmából 2022. február 5-én (szombaton) sétát tartunk a Pósteleki Természeti Emlékparkban, melynek során bemutatjuk a Kányabangita tanösvény mentén létrehozott dél-alföldi régióra jellemző élőhelyeket és növénytársulásokat.
A program ingyenes, de részvételi szándékukat kérjük üzenetben vagy e-mailben (korosklub@gmail.com) előre jelezzék.


Amennyiben önkéntes munkával szeretné segíteni egyesületünket a sétát követően erre is van lehetőség az Emlékparkban található faiskolában.