Posted on Hozzászólás most!

Búcsú Kertész Évától

Egy barátot kísértünk el tegnap utolsó útjára és még most is nehéz szavakat találni.
Először 1985-ben egy Madarász és természetismereti táborban dolgoztunk együtt. Ezt követően számtalan alkalommal hívtuk meg, hogy egyesületünk tagjai számára növényismereti túrát tartson. Az általa vezetett túrák hangulatát megalapozta az a tudás és terepi tapasztalat, aminek birtokában volt. Ám mégsem tette ez a tudás önhitté, kicsitől az idősig bárki kérdezhetett tőle és ő sosem csillapodó lelkesedéssel válaszolt, tanított, mutatott utat egy elfelejtett növény élőhelyéhez. A természet számos csodáját mutatta meg nekünk és arra ösztökélt, hogy a ő szemével lássuk az Alföldet és benne a pusztát, ezt a gyakran méltatlanul elhanyagolt, monotonnak tartott tájat.
Természeti Emlékparkunk létrehozásában is segített, majd monitorozta a területet, túrákat vezetett és táboraink rendszeres előadója volt, munkáiból helyben fotókiállítást is rendeztünk.
Alig több, mint két hete beszéltük meg, hogy ezt az évek alatt lejegyzett anyagot elhozza, átdolgozzuk és fotókkal közreadjuk. Halálhíre váratlanul ért minket, fel sem tudtuk fogni, el sem akartuk hinni mi történt, mivel pár nappal előtte szólt, hogy kerékpárral jön Póstelekre, hogy a megbeszélt munkát elkezdhessük. Sajnos ez a munka befejezetlen marad. Fájó szívvel és szeretettel emlékezünk Reá!

Fotó: Kertész Éva
Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük